Naturista Kemping
A balatonberényi kemping a Balaton legnagyobb és legrégebbi tradíciókkal rendelkező naturista létesítménye. A kempingben 117 db 80 és 120 m2 közötti, sövénnyel elválasztott lakókocsi hely található áramvételi lehetőséggel. Közvetlenül a vízparton illetve a kemping bejáratánál lévő területeken 100 sátorhely várja a látogatókat , akik igényük szerint itt is vételezhetnek elektromos áramot. Ezen kívül még egy motel, és két apartman áll a vendégek rendelkezésére, melyek részletes bemutatását a hasonló nevű menüpontok alatt találja a kedves Olvasó.
A területen a hideg vizes kültéri zuhanyzók mellett a kempingvendégek rendelkezésre 2 kör alakú vizesblokk áll, melyben a zuhanyzókon kívül gáztűzhelyekkel felszerelt konyha, mosógép és centrifuga is található.
A kemping rendelkezik közösségi helyiséggel is, amelyben a vendégek TV-t nézhetnek, rendezvényeket, játékokat szervezhetnek, illetve megbeszéléseket tarthatnak. A Naturisták Berényi Baráti Körének Egyesülete minden évben itt rendezi éves közgyűlését, melyet szezonnyitó és szezonzáró rendezvények kísérnek. Az Egyesület 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy a befolyt tagdíjak egy részét visszaforgassák a kemping környezetének széppé tételére, sporteszközök vásárlására, illetve az önkormányzattal karöltve a színvonal emelése érdekében tegyenek lépéseket.
A strandi és kempingvendégek ellátásáról egy 2005-ben újonnan épült szolgáltatósor gondoskodik, amely egy melegkonyhás éttermet, büfét, falatozót, mini ABC-t és újság-, illetve ajándéküzletet foglal magába. Meghatározott időpontokban animátor biztosít szervezett és tartalmas programokat a minket választók számára.
Külön szolgáltatásként masszázsszalon is a vendégek rendelkezésére áll, amely a nagy népszerűségnek örvend az idelátogatók körében. Ezt a szolgáltatást a nem intézményünkben lakó vendégek is igénybe vehetik.
Főleg lakókocsival és lakóautóval érkező vendégeink számára lehet fontos információ, hogy létesítményünkben rendszeresen lehetőség van gázpalackjaik feltöltésére is.
Kempingünk állatbarát, így a hozzánk érkezők házi kedvenceiket is magukkal hozhatják, sőt azok ápolására külön állatfürdetővel is rendelkezünk.
Éjjel-nappali portaszolgálatunk lehetővé teszi, hogy vendégeink a nap bármely szakában érkezhessenek, de bejelentési kötelezettségük másnap reggel érvénybe lép. A számla kiegyenlítésére bankkártyával is lehetőség van: terminálunk Eurocard, Mastercard, Visa és American Express kártyákat fogad el. Recepciónkon német és angol nyelvben járatos személyek dolgoznak, akik 8.00 órától 18.00 óráig adnak felvilágosítást és állnak a vendégek rendelkezésére.
|