1. Kenéz László képzőművészeti alkotómunkája

1942-ben született Pestszentimrén, gyermekkorát Kőbányán töltötte. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium festő szakán végez 1960-ban. Mesterei: Matzon Frigyes, Somogyi József és Szlávik Lajos. 1970 óta foglalkozik érem és plakett mintázással, emellett szobrász és grafikusművész.

1982 óta Balatonberényben él és alkot, festményeiből és érmeiből A Balaton igézete címmel nyílt kiállítás 2012-ben a keszthelyi Balaton Múzeumban. 1989-ben lektorátusi megbízásból ő tervez címereket Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Balatonmáriafürdő, illetve Fonyód községeknek. Művei megtalálhatók a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a szófiai Irodalmi Múzeumban, valamint a londoni British Museum-ban. Balatonberényt is több alkotása díszíti. 1990-ben avatták fel a Bartók Béla Balatonberényi látogatásának és dalgyűjtésének emlékére állított bronz portrédomborművét a volt tanácsház előtt. Ezt követte 2013-ban a Községház előtt álló Kossuth Lajosról készült portré, melyet Semjén Zsolt, miniszterelnökhelyettes avatott fel. Az ő keze munkája a községház mellett található Székely-parkban álló kopjafa, valamint a művelődési házat díszítő II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festmény.

Elismerései és kitüntetései:      

1971: a Nemzetközi Jógaszövetség díszelnökségének tagja

1987: a Bolgár Népköztársaság Kulturális bizottságának oklevele

1991: Szent László emlékpénz pályázat díja

2017: Vörös József díj