Az első adventi gyertya fénye

December 2-án, este hat órakor ismét összegyűltünk a szabadtéri betlehemnél, hogy meggyújtsuk az első gyertyát a község adventi koszorúján. A Balatonberényért Egyesület által immár ötödik alkalommal megszervezésre kerülő karácsonyt ill. Jézus születését váró rendezvény a megszokott mederben zajlott.
Németh Endre, Csákány község diakónusa osztotta meg elsőként gondolatait az egybegyűltekkel, arról beszélt, hogy milyen parányi fénynek tűnik az adventi gyertya lángja, mégis milyen fontos jel Jézus születésére vonatkozóan. Ahogy gyakran azok az emberek is, akik hisznek Istenben és követik őt, önmagukban talán nem látszanak lényegesnek, de mind-mind jelek, a hit képviselői.
Az elmélkedés után a Balatonberényi Nyugdíjas Egyesület énekkara adott elő néhány szép és megindító adventi dalt.
Végül pedig a Művelődési Házban láttuk vendégül a résztvevőket zsíros kenyérre, forralt borra és teára, kötetlen beszélgetés keretében.

Képek a Galériában.