Aranymiséjét tartotta ma a zsúfolásig telt balatonberényi templomban Brieber László esperes. Lelkipásztorunkat, akit 1960. június 25-én Veszprémben szenteletek pappá, elsőként Ifi Géza, balatonfenyvesi plébános, községünk szülötte, majd Osvald János, a Balatonberényi Római Katolikus Egyházközség elnöke köszöntötte. Balatonberény polgárainak nevében Horváth László polgármester nyújtotta át a település ajándékát, egy szép házioltárt.
A meghatódot Brieber atya szeretettel köszönte meg a hívek figyelmességét. Külön kiemelte a tiszteletére rendezett szombati, a művelődési házban tartott köszöntőt, s az életútját bemutató kiállítást, mely egyébként még megtekinthető az intézményben. E helyről is tisztelettel gratulálunk lelkipásztorunknak, köszönjük azelmúlt tizennyolc esztendőben községünkben végzett munkát, s reméljük, a gyémántmisén is együtt ünnepelhetünk.
Az eseményen Vágó Zoltán, a Marcali Portál főszerkesztője készített felvételeket, melyeket ITT tekinthetnek meg Kedves Olvasóink!