Augusztus közepén 16 balatonberényi gyermek tölthetett el egy hetet erdélyi testvértelepülésünkön, Csíkszentimrén. Az iskolások és négy felnőtt kísérőjük egy hétig élvezhette a csíkszentimreiek vendégszeretetét és vehetett részt a kirándulásokon, melyeken minden alkalommal egy helyi felnőtt és egy gyermek kalauzolta őket, bemutatva a látnivalókat és megismertetve őket az ahhoz kapcsolódó székelyföldi legendákkal.
A húsz fős csapat 15-én vasárnap este indult Balatonberényből, és Erdélyben tartózkodásuk idején ellátogattak többek között Szovátára a Medve-tóhoz, Parajdra a sóbarlangba, valamint a Gyilkos-tóhoz, és a Békás-szoroshoz is. Ezen kívül megtekintették Brassó városát és a híres törcsvári kastélyt, jártak a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban, a csíkszeredai Mikó-várban, és a Csíksomlyói Kegytemplomban. Fürödtek a Szent Anna-tóban és sétát tettek a mellette fekvő Mohos Tőzeglápban is. Egy éjszakát töltöttek a csíkszentimrei Büdösfürdőben, szabadtéri sütögetéssel és tábortűzzel egybekötve. Szombaton pedig a helyi gyermekek idegenvezetésével szénás szekéren tekinthették meg Csíkszentimre nevezetességeit, majd este egy közös buliban vettek részt az ottani iskolásokkal. 22-én, vasárnap reggel az élményektől fáradtan, fájó szívvel indult haza a berényi gyereksereg, búcsút véve a frissen szerzett csíkszentimrei barátoktól. Segesvár és az aradi emlékmű megtekintése után hétfő hajnalban érkeztek haza Berénybe.
A csíkszentimreiek odaadó szeretete, kedves fogadtatása, az általuk biztosított ellátás magas színvonala, valamint a csodálatos látnivalók következében életre szóló élményben volt részük a gyermekeknek és kísérőiknek.
A kirándulás Balatonberény Község Önkormányzata és a Balatonberény az Idősekért és a Gyermekekért Alapítvány finanszírozásával és szervezésében valósult meg.
Jövőre a hagyomány szerint községünk fogadja majd a csíkszentimrei gyermekeket.
A táborozás alkalmával készült képeket ITT tekinthetik meg.