Balatonberény középkori településszerkezetére vonatkozólag sajnos nincs adatunk, de valószínűleg a templom körül csoportosultak a lakóházak. A török hódoltság alatt a falu nagy része elpusztult, de szerencsére nem jutott annak a több száz magyar falunak a sorsára, melyeknek alapjait már csak légi felvételeken láthatjuk egy-egy szántóföldön. A török kor utáni első pontos adatunk 1763-ból a Habsburg Birodalom első katonai felmérése során rajzolt térképen tisztán látszó két utca, lényegében a mai Kossuth Lajos és Petőfi Sándor utcák. Itt érdemes megemlíteni honnét kapta ez utóbbi a Duruga elnevezést: Annak idején a pásztorok erre hajtották a jószágot a Balaton parti legelőre, miközben ostoraikkal egyet-egyet durrantottak, a név pedig az utcán ragadt, a helyiek inkább így ismerik.
Nem véletlen, hogy a helyi védettségű ingatlanok nagy része a falu főutcáján található. Ha elindulunk a „Mise út” felől a vasútállomás felé a lakóházak jól látható csoportokra oszlanak. A falu déli végén hagyományos vályogfalú, nádtetős parasztházakat találunk, melyekben a falu lakóinak nagy része élt. Legjobb példa erre a Kossuth Lajos u. 129-es házszám alatti Múltház, melyről külön fejezetben szóltunk. A 436-os helyrajzi számon lévő vályogház szintén eredeti állapotában őrzi a Balaton partján lakók építészetének emlékeit. Itt kell megemlíteni a Búbos csárdát is, ami egykor lakóház volt, jelenleg étteremként üzemel. Nevét a jó állapotban megmaradt búbos kemencéjéről kapta.
A Balaton partján, a Petőfi Sándor utcában helyezkedik el a berényi villasor, illetve üdülőtelep. Az itteni házak a 19. század végén és a 20. század elején épültek a balatonberényi fürdőélet fellendülésekor, melynek a legnagyobb löketet a déli parti vasútvonal megépülése adta. A pesti fürdőzni vágyók így már Siófoknál tovább is merészkedtek és Berény lett az előbb említett város mellett a déli part legjelentősebb üdülőtelepülése. A villák közül kiemelkedik a Deutsch-villa, amit Deutsch Zoltán, balatonszentgyörgyi állomásfőnök épített, aki a berényi izraelita temetőben nyugszik. Egyediségét az adja, hogy megtalálhatóak rajta a vasúti építészet jellegzetes vonásai, szinte egy állomásépületre hasonlít. Ide tartoznak még az Erzsébet-villa a Kossuth utcában, illetve a Páli-villa, a Durugában amiből eredetileg három volt és Páli Lajos szállodatulajdonos építette őket, ma Dr. Nagy Magdolna tulajdona.A templomhoz közeledve már módosabb parasztok házait találjuk. Ezek már égetett téglából épültek a 20. század elején, nád helyett cseréptetővel, közös vonásuk díszes utcára néző homlokzatuk. Ezek közül különösen szép a Kossuth utca 44. számú ingatlan, mely 1907-ben épült. Bojtor József, módos gazda építette, jelenlegi tulajdonosa Kétszeri Lászlóné, szül. Bojtor Anna. A ház egyediségét az ún. kosdíszes tornác adja.
A település arculatának alakulását nagyban befolyásolta a két világháború, különösen a második, amely után az utcakép gyökeresen megváltozott. A hagyományos vályogházakat felváltották a szocializmus idején népszerű, jellegtelen „kockaházak”, a nyaralók és villák pedig elhanyagoltság miatt pusztulásnak indultak. Mára csak a helyi védettségű ingatlanok maradtak meg, sok villa most is üresen, elhanyagoltan áll, egy részük külföldi tulajdonban van. A régebbi házak egy részét is felújították, vagy átépítették így azok elvesztették hagyományos jellegüket. A helyi védettségű ingatlanok mindegyike olyan érték, amelyet meg kell őriznünk, hogy unokáink ne csak régi fotókon és képeslapokon lássák, hogy nézett ki egykor szülőfalujuk.
